Újpesten két ártéri erdőrészletet találunk, amely még megőrizte természetes állapotát. Az egyik élőhely a Palotai-szigeten az Északi összekötő hídtól az Észak-pesti Szennyvíztisztító Telepig tart, míg a másik a szennyvíztisztítótól húzódik a Cérnagyár közelében található Rév utcáig.
Az újpesti emberek kedvelt kirándulóhelyét a Palotai-szigetet legegyszerűbben az Északi összekötő hídról letérve közelíthetjük meg. A kavicsos parton északi irányban elindulva hamar szemünk elé kerül egy kissé mélyebben fekvő terület, amelyet az év nagy részében egy sekély állóvíz borít. A víz nemcsak a sziget békáinak kedvelt tartózkodási helye, hanem nyáron több szitakötő nemzedék megjelenését is lehetővé teszi. Alacsony vízállás esetén itt a folyómeder hosszú idejű vízborítás után szabaddá váló hordalékán többségében egyéves növényfajok alkotnak pionír növényzetet. Gyakori domináns fajaik a különféle káka- és szittyófélék. Ezek az élőhelyek a vegetációs időszak jelentős részében vízborítás alatt állnak, ezért a rövid tenyészidőszak miatt a gyors életciklusú, egyéves növények megtelepedésére van mód. A talajt érő gyakori vízáramlás kimossa a szerves anyagokat és a növényi tápanyagokat innen, ezért dús gyomnövényzet ezeken a helyeken nem tud fejlődni.
A part mentén alakulnak ki a cserje magasságú ligeterdő társulások is, amelyek fás növényeit túlnyomórészt fűz-fajok alkotják.
Ezek a folyóvíz által lerakott hordalékon fejlődnek, amely legtöbbször kavics, durva homok, finom homok, iszap illetve ezeknek különböző arányú keveréke. Ezek a termőhelyek évente több hónapon át víz alá kerülhetnek, de aszályosabb években az elárasztás el is maradhat. A bokorfüzesek cserjeszintje 1,7-5-7 m magas. Benne többnyire fűzfajok, mint a fehér fűz, a csigolyafűz, mandulalevelű fűz a gyakoriak, de a fekete nyár is megjelenhet.
A gyepszintben nagy szerepet játszanak az egyéves, a zavarást jól tűrő úgynevezett ruderális növényfajok, mint amilyenek a disznóparéjfélék, a fényes laboda, a libatopfélék valamint a mocsári gyomok. A gyomnövények közül a szelíd, a keskenylevelű és a borsos keserűfű a gyakoriak. A subás farkasfog is mindenfelé közönséges. Ez a fészkesvirágzatú növény a nevét farkasfoghoz hasonlított termésének köszönheti, amely minduntalan beleakad az erre kirándulók ruhájába.
A Duna menti bokorfüzesek természetvédelmi szempontból kevésbé jelentősek, mert kevés védett növény számára adnak otthont. Ugyanakkor a folyók tájképi jellegének kialakításában és a folyópart természetes állapotának megőrzésében nélkülözhetetlen a szerepük, ezért fontos a fennmaradásuk. A bokorfüzesek degradációjának, pusztulásának leggyakoribb oka a csapadékhiány miatt kialakuló, tartósan alacsony vízállás és az ember természetátalakító tevékenységével kapcsolatos folyószabályozás és talajvízszint csökkenés. Ezek a cserjeszint részleges kiszáradását és agresszíven terjedő gyomnövények elburjánzását eredményezik. Ilyenkor jelenik meg tömegesen az ártereken a parlagfű, a kanadai aranyvessző, a seprence és a szerbtövis.
A bokorfüzeseken áthaladva jutunk el a Duna alacsony árterén kialakuló fűz- és nyárligetekhez. Ezek az élőhelyek évente néhány hónapig kerülnek víz alá, de alacsony vízjárású években elmaradhat az elárasztás. A fűz- és nyárligetek lombkorona szintje 25-30 m és záródása az 50-80 %-ot is elérheti. A felső lombkoronaszintben a fehér fűz, a törékeny fűz, a fehér- és fekete nyár jelenik meg. Az alsó lombkoronaszintben a zöld juhar tömeges. Az erdőnek ezen a részén a cserjeszintet főleg a hamvas szeder áthatolhatatlan bozótjai képezik, amelyek a nyirkos erdőket jellemzik az egész országban, különösen a folyók és patakok árterein.
Az aljnövényzetben gazdag lágyszárú növényzettel találkozunk. Egyes területeken tavasszal tömegesen virít a salátaboglárka, amelynek levelei salátaként fogyaszthatók.
A különböző sásfajok mellett a mocsári növények gyakoriak, mint a mocsári galaj, a mocsári nefelejcs valamint a nád, amely a kicsiny tisztások szélein alkot összefüggő állományokat.
A fák alatt sokfelé előfordul a kisvirágú nebáncsvirág, amely közép-ázsiai eredetű, degradációt jelző faj.
Ezeken a növényeken de az aljnövényzetben máshol is gyakran szemünk elé kerül a márványozott csiga, amely a Duna mentén mindenfelé közönséges, de máshol ritkának számító faj.
Az aljnövényzetben tömeges még a nagy csalán, a laza talajú gyomtársulásokban gyakori piros árvacsalán, de a fatörzseken felfutó borostyán is terjeszkedik itt-ott a gyepszintben. Az erdő alacsonyabban fekvő területein az áradások után is visszamarad a víz, amely alkalmas helye az alacsonyabbrendű vízi állatok megjelenésének. A pocsolyákban sajnos igen gyakoriak a csípőszúnyogok lárvái is, amelyek főként a nedves nyári időszakokban "éreztetik" tömeges jelenlétüket az erre járókkal.
Hazánkban a fűz- és nyárligeteknek ma már alig akad természetközeli állománya. Ez elsősorban annak tudható be, hogy az őshonos fák kivágása után ezeket a területeket nemes nyárakkal és nemes füzekkel ültették be. Az őshonos fajok kipusztításával az élőhely elvesztette természetes állapotát, az itt előforduló élővilág összetétele is jelentősen megváltozott. Ezért is állíthatjuk, hogy nem túlságosan nagy kiterjedése ellenére is a zsúfolt Váci úttól szinte néhány méterre húzódó ártéri erdő értékes zöld szigete Újpestnek. Ez a hely nemcsak az itt élő gazdag növény és állatvilágnak ad menedéket, hanem az év minden szakában gazdag terepi programlehetőségeket kínál a füstös és zajos fővárosból egy kis időre kiszakadni vágyó embereknek is.