A lápok szomszédságában, kissé magasabb térszínen elég elterjedt volt a kiszáradó kékperjés láprét társulás. A 90-es évek elején még nagyobb területen élt, de az állományok zömét beszántották és csak kis fragmentumok maradtak fenn belőle. Állományalkotó növénye a kékperje, mellette jellemző - a szárazodás miatt mocsárrét illetve mezofil kaszáló felé alakuló állományokban - az őszi vérfű, a fényes borkóró, a gyepes sédbúza, a réti csenkesz, a molyhos sás, a deres sás, a tejoltó galaj, az üstökös pacsirtafű, a közönséges oroszlánfog, a sziki cickafark, az északi galaj, a bozontos kutyatej, a fűzlevelű peremizs, az orvosi macskagyökér.
Az eredeti kékperjés láprétnek egy kb. 2-3 m széles sávja maradt meg az egyik felszántott terület közepén. Az üde franciaperjés kaszáló, mint a terület legtöbb társulása, töredékesen fordul elő. Jellemző füvei, a franciaperje, a csomós ebír, a réti csenkesz, a rezgőfű, a réti perje, az árva rozsnok, a pelyhes selyemperje mellett megtaláljuk itt a paszternákot, a mezei varfűt, a bársonykerepet, a réti margitvirágot, a békalent, a réti és a magyar imolát is.
Szintén csak egy kis állományfolt, illetve néhány jellegzetes növény utal a zárt pusztagyepek hajdani létére, melyben a társulásközömbös fajok mellett megvan még a közönséges spárga, a mezei zsálya, a tollas szálkaperje, a pusztai csenkesz, a magyar nyúlszapuka, a hegyi here, a csomós harangvirág és a lila ökörfarkkóró.
Egy védett faj fordul elő itt, a budai imola. Az árvalányhajas homokpusztagyep korábban is csak foltokban jelent meg a magasabb buckatetőkön, a felszántással pedig majdnem teljesen megsemmisültek állományai. Hírmondónak néhány tíz négyzetméter maradt ebből az egyébként igen értékes élőhelytípusból. Jellemző faja a védett homoki árvalányhaj, a deres fényperje, a budai imola, a koloncos legyezőfű, az élesmosófű, a magyar kakukkfű, a változó galaj és az ugyancsak védett tarka nőszirom.
