Az erdőbe vezető számos ösvény egyikén elindulva a fák lombsátra alatt eltűnnek a nagy fényigényű mezei virágok és csak néhány az árnyékot jobban tűrő lágyszárú képezi az aljnövényzetet.
Ahol nem záródik teljesen az erdő lombkoronaszintje, főleg a feketebodzával tarkított részeken, ott tavasszal és nyár elején egy kisvirágú szegfűféle, a tyúkhúr és az ánizs illatú zamatos turbolya alkot összefüggő gyepszőnyeget, amit később különböző fűfélék váltanak fel.
A lomberdős részeken tavasszal az aljzaton itt-ott liliomfélék, ernyős madártej és kónya sárma virágzanak.
Sok helyen tömeges megjelenésű a hagymaszagú kányazsombor, amelynek levele megdörzsölve erős hagymaillatot áraszt.
Az ösvények mentén sokfelé közönséges a vérehulló fecskefű, amelynek sárga tejnedvét szemölcs ellen használja a népi gyógyászat.
Szintén sárgavirágú lágyszárú az erdei gyömbérgyökér, amely májustól augusztusig virágzik.
Sokfelé domináns faja a gyepszintnek a ragadós galaj, amely visszafelé álló tüskéivel kapaszkodik ruhánkba.
Az útszéli piros árvacsalánon gyülekeznek tavasszal a színpompás csalán-levélbogarak tavaszi nászuk előtt.
A Farkas-erdő körül és az erdőbe vezető ösvények mentén már tavasszal is felismerhetjük az agresszíven terjeszkedő parlagfüvet.
Ez az Észak-Amerikából behurcolt növény a mind több ember életét megkeserítő pollenallergia fő okozója., ott tud gyökeret ereszteni, ahol az ember elpusztítja az eredeti, természetes növénytakarót taposásával vagy aljnövényzet és a cserjeszint kiirtásával.