A Dunakeszi tőzegtavak területén az 1950-60-as évek tőzegbányászata egy tóhálózatot eredményezett, melynek szárazulatait utóbb kiparcellázták, így jött létre egy „lagúnaváros”, amely ma üdülőtelepként működik. A szomszédos tőzegpáfrányos lápterületen is próbálkoztak tőzegbányászattal, de itt a tőzegtakaró már nem volt kitermelésre érdemes vastagságú. A láp érintetlen tőzegrétegén telepedett meg a sokezernyi tőzegpáfrány, amely arról nevezetes, hogy tőzegjelző növény, olyan helyeken él csak, ahol tőzegképződés folyik, illetve tőzeges a talaj.
A területet különben fás növényzet uralja: fehér és törékeny fűz, fekete nyár, a széleken szürke és fehér nyár, a cserjeszintben leggyakoribb a rekettyefűz, de van kutyabenge és veresgyűrűsom is. A ligetes fás növényzet alatt gazdag lágyszárú növényzet él: jellemző a zsombéksás, a parti sás, mocsári sás, éles sás. Mellettük gyakori a fekete nadálytő, a sövényszulák, a sárga nőszirom, a közönséges lizinka, a vízi peszérce, a mocsári tisztesfű, a borzas füzike, a réti füzény, a kevésbé vizenyős részeken a sovány perje, a pántlikafű, a pelyhes selyemperje, a szürke aszat, az ebszőlőcsucsor, a lómenta, a kúszó boglárka, az erdei angyalgyökér, az őszi kikerics, a mocsári zsurló, az északi galaj és a hamvas szeder.
A nyílt víz hínárnövényzete viszonylag szegény. Legjellemzőbb nyáron a felszínen úszó apró békalencse, míg a sekély víz alját óriási tömegben borítja a csillárkamoszat, amely azért figyelemre méltó, mert ez csak tiszta, tápanyagszegény vizekben tenyészik.
A tőzegpáfrányos vonulattal párhuzamosan két kiterjedt, nagyjából észak-déli irányú mélyedés található a területen, melyek néhány évtizede még üde láprétek és lápi magassásosok voltak.
A talajvíz elszennyeződésével, illetve a légköri nitrogén-terhelés következtében a növények számára felvehető tápanyag erősen megnőtt, ez pedig a lápok becserjésedésének kedvezett. Ma az említett terület zömét sűrű, szinte áthatolhatatlan rekettyefűz bozót borítja, ami alatt lágyszárú növényzet alig-alig fordul elő.
Mára csupán a szegélyekben maradtak kisebb-nagyobb magassásos foltok, de ezek is láthatóan cserjésednek. A kisebb-nagyobb zsombéksásos állományfoltok is nagyon értékesek, mivel nem csak ebben a tájban, de országos szinten is igen megritkultak. Itt is jellemzők a tőzegpáfrányos lápnál már említett lágyszárúak. Kisebb foltokban, vízpartokon és a rekettyefüzesben is megjelenik a nádas, melyben néhol a széleslevelű gyékény helyettesíti a nádat. Ezekben az állományokban is előfordul egy ritka, védett faj, a bugás sás.