Az alsórendű rákok közvetett fejlődésűek, ami azt jelenti, hogy a petéből először egy lárva fejlődik, ami például lehet ún. fejlárva (nauplius). A nauplius sorozatos vedlések során alakul át kifejlett állattá. Gömbölyded teste szelvényezetlen, s három pár, sertékkel borított végtaggal rendelkezik. Úszó, lebegő életmódot folytat, szerves törmelékkel táplálkozik. Egyetlen szeme van, amely sok rákfajnál kifejlett állapotban is megmarad, mint egyszerű fényérzékelő szerv (nauplius szem).

Szerző: Bene Kata, licenc: CC BY 4.0

Szerző: Bene Kata, licenc: CC BY 4.0

 Az evezőlábú rákok óriási egyedszámban szaporodhatnak el, a halivadékok és a kis testű takarmányhalak növekedéséhez nélkülözhetetlenek, így nagy gazdasági jelentőséggel bírnak. Vannak közöttük ragadozók, melyek nagyobb csillósokat, kerekes- és egyéb férgeket, más rákokat, szúnyoglárvákat és zsenge halivadékot is megtámadnak. Ez utóbbiak főleg a seb másodlagos fertőződése miatt pusztulnak el. Nagyobb részük azonban kizárólagosan szűrögető életmódot folytat. 

Valamennyien kétivarúak. A nőstények petecsomóikat a farokvillájukon hordják kikelésig. 

Szerző: Bene Kata, licenc: CC BY 4.0

Az apró, néhány milliméteres állatok valóban kagylókra hasonlítanak, nemcsak a testüket beborító héj alakját, hanem anyagát tekintve is: Külső lemezébe mész rakódik, így fosszilizálódik. A fejükön 5 pár végtag található (2 pár csáp, 3 pár szájszerv) Hosszú csápjukkal evezve úsznak. További testtáj a törzs 2 pár végtaggal, a másodikkal a carapax belsejét tisztogatja. A lassan folyó vizeket kedvelik, ezekben gyakran tömegesek, főleg tavasszal. Nagy eséllyel találhatunk rájuk békanyállal benőtt árkokban, pocsolyákban. Ragadozó, növényevő és törmelékkel táplálkozó fajaik is vannak. Lárvája a cipriszlárva (carapaxa van).

Szerző: Bene Kata, licenc: CC BY 4.0

Állóvizeink planktonjában élnek, mindössze néhány milliméteresek. Közismert haltáplálékok. Különböző kémiai anyagokkal, fémsókkal szemben igen érzékenyek, ezért toxicitási vizsgálatok tesztállatai is. Áttetsző héj borítja testüket, amelyből csak fejük, és a valóban ágas-bogas, hosszúra nyúlt második csáppárjuk emelkedik ki. Ez utóbbiakkal csapkodva ugráló helyváltoztatást végeznek, innen ered magyar nevük. Rövid, begörbült testükön a táplálékszerzésért felelős levéllábakat találjuk, ezekkel szűrik ki az apró törmelékeket. A hátoldalon látható két sötét gömb az ún. tartóspete (ephippium).

Szerző: Lovas Béla, licenc: CC BY 4.0

A hátoldalon fekvő költőüreget kitöltő tartóspeték valójában már megtermékenyített peték. Csak kedvezőtlen környezeti viszonyok között jönnek létre, ugyanis ivaros szaporodást ezek az állatok máskor nem folytatnak. A tartóspeték, miután leválnak az anyaállat testéről, héjuknak köszönhetően ellenállóak, hónapokon át elviselnek szárazságot, fagyot. Ideális körülmények között a nőstények ún. szűz petéket termelnek, s ezekből csak nőstények kelnek ki, mégpedig megtermékenyítés nélkül, azaz szűznemzéssel. Ha az életkörülmények rosszabbodnak, ugyanezekből a petékből már hímek fejlődnek, s így kezdetét veheti az ivaros folyamat.

Szerző: Lovas Béla, licenc: CC BY 4.0

Ágascsápú tartóspete (ephippium)

Szerző: Lovas Béla, licenc: CC BY 4.0