Az Amoeba proteus növekvő állábainak végei erősen fénytörők, sötétek. A csillogó szemcsék kristályok, zsírcseppek és táplálékzárványok.

A gyökérlábúak legismertebb képviselői az amőbák, közülük is a vizekből, nedves talajról, mohapárnákból könnyen begyűjthető és tenyészthető óriásamőba (Amoeba proteus). Proteus tengeristen az ókori görögök hite szerint kedvére tudta változtatgatni alakját – ez kis túlzással erről az amőbáról is elmondható. Az alakváltoztatás – és egyben az előrehaladás – szervecskéi az állábak. Alakjuk igen változatos lehet, képződésük mechanizmusa nem teljesen tisztázott, feltételezhetően a sejtplazma átalakulásai játszanak benne szerepet. A kidudorodás valószínűleg úgy képződik, hogy egy ponton a sejtplazma külső, kocsonyás (gél) állapotú része elfolyósodik (szol állapotú lesz), és ebbe mintegy belefolyik a belső, eleve szol állapotú plazma. Az álláb kialakulásához szükség van valamilyen felületre, szilárd aljzatra, ezek nélkül a sejt csupán gömbszerű alakban lebeg a vízben. Az állábak nemcsak a helyváltoztatás, hanem a táplálékszerzés eszközei is. Az amőba nem teljesen véletlenszerűen képezi az azokat, hanem mondhatni céltudatosan vadászik. A kiszemelt áldozat körül két álláb képződik, amelyek harapófogószerűen körbezárják, így végül is bekerül a sejt belsejébe. A folyamat neve endocitózis. Hasonló módon, endocitózissal pusztítják el a szintén amőboid küllemű, bekebelezést végző fehérvérsejtek az emberi szervezetbe került kórokozó baktériumokat. Az emészthetetlen maradványok az endocitózis fordított folyamatával, azaz exocitózissal távoznak, valósággal kidobódnak a sejtből.

A sejtmagjuk erősen fénytörő, amely együtt mozog a citoplazma áramlataival. Legtöbbször egy van belőle, de bizonyos fajokban több is lehet, ilyenkor azonban működésük nem tér el egymástól. Erre utal a régebben használt „egyfélemagvúak” kifejezés.

Szerző: Lovas Béla, licenc: CC BY 4.0

https://youtu.be/yRksHFiDB8E

A gyökérlábúak egy része vázat képez maga körül, őket bárkaállatkáknak, házas amőbáknak vagy a tudomány nyelvén Arcella fajoknak nevezzük.

A sejt által termelt szerves anyagba beágyazott idegen eredetű, vagy saját készítésű szemcsékből áll. Speciális anyagcsereutak segítségével képesek létrehozni például kova- vagy mészváz építőelemeket, általában kerek vagy ovális alakúakat és ezekből készítik el „házukat”. Rajta egy nyílás figyelhető meg, az általában alul, középen található álszáj. Ezen át türemkednek ki az állábak. Csakúgy, mint az Amoeba proteus esetében a bárkaállatkáknak is több egyforma sejtmagjuk van (homokariotikus). Legtöbbször ezek száma 2, azonban vannak fajok, melyekben a 40-et is elérheti.

Szerző: Bene Kata, licenc: CC BY 4.0

https://youtu.be/MsNshUF6Tiw