Tőkés réce a dunakeszi láp felett (Fotó: Tenki Lajos)
A Dunakeszi lápot Pest északi határában találjuk Dunakeszi-alsó szomszédságában. Korábban a Gödöllői-dombság peremvidékétől egészen a Duna vonaláig húzódott az a buckákkal tarkított összefüggő homokvidék, amelyet mocsaras, lápos területek, üde rétek, lassúfolyású síkvidéki patakok (Óceánárok-patak, Mogyoródi-patak, Csömöri-patak, Szilas-patak) és az ezeket övező galériaerdők színesítettek. A „Rákosok” néven ismert vidék eredeti természetes életközösségeit a buckákon homoki gyepek, míg a buckaközi vizes mélyedésekben buja növényzetű mocsarak és lápok adták.
A védett tőzegpáfrány sokezres állománya a dunakeszi lápon (Fotó: Kriska György)
Huszonötödik élőhely kezelés a régió homokvidékén a Homoktövis Természetvédelmi Területen 2020. március 7-én (Fotó: Gánóczy Anita)
A Szilas-patak Rákospalotától betonmederben folytatja útját a Dunáig (Fotók: Kriska György)
A jobb sorsra érdemes Csömöri-patak Káposztásmegyeren csővezetékben folyik tovább a Mogyoródi-patakba (Fotók: Kriska György)
2002-ben a Mogyoródi-patak „impozáns” betonmedret kapott Újpest és Dunakeszi határában (Fotók: Kriska György)
A mozaikos, pusztafoltos-lápos, helyenként szikespusztás táj vegetációjának kialakulásában meghatározó szerepe volt a régió különleges természetföldrajzi adottságainak. A táj a kiskunsági homokvidék folytatását jelenti észak felé, amely Pesttől északra már beszorult a Duna és a Gödöllői-dombvidék közé, egyre keskenyedik, majd Vácnál meg is szűnik.
A homokdombos vidék magas terasszal zökken le a Duna sík, ártéri szintjére. A teraszban lévő talajvizek a teraszperemen sokfelé, így Pest északi határában is a felszínre fakadnak évezredek óta. Az egyenletes, biztos vízellátás olyan állandó vizű lápokat hozott létre, melyekben az évszázadok folyamán jelentős tőzegréteg képződött.
A rákospalotai turjános (Fotó: Kriska György)
A Szilas-patak melletti nevesincs tó (Fotó: Kriska György)
A homokbucka-vidék magasabb részeinek száraz pusztagyepeinek és a buckaközi mélyedések vizes élőhelyeinek váltakozó együtteséből a Duna – Tisza-közén is csupán hírmondó maradt, hát még milyen ritkaság a sokkal sűrűbben lakott Pesti-síkon, Budapest és Vác között. A kevés megmaradt természeti kincs egyik gyöngyszeme a dunakeszi lápvidék.
Tél a dunakeszi lápon (Fotó: Kriska György)
A botanikusok természetvédelmi szempontból a múlt század 90-es éveinek elején fedezték fel az itteni értékeket. A vidék növénytani felmérésért Seregélyes Tibor és S. Csomós Ágnes tett a legtöbbet. Ekkor még megvolt a lehetősége annak, hogy a Káposztásmegyerhez tartozó lápvilág, a vízmű környéki homokbuckák és a dunakeszi Székes-dűlő környéki lápfoltok egységes természetvédelmi területet alkossanak. Az 1990-es évek végétől ez a lehetőség teljesen elveszett, mert az időközben itt elvezetett M0-ás út és számtalan „mellékága” és a nagy kereskedelmi létesítmények megjelenése a terület nagy részét elfoglalta vagy földarabolta, degradálta (Seregélyes és S. Csomós 2002., Kriska és Szollát 2010.).