Skip navigation

2009

2009. február 16.A KTVF a láp nyugati részének kiterjedése megállapításának ügyében az eljárást megszünteti. (KTVF: 7346-3/2009. számú határozat) ius 10

2009. február 19.: A Dunakeszi Tőzegtó Környezetvédelmi Alapítvány megkifogásolja S. Nagy László szakvéleményét az OKTVF-nél.

2009. március 10.: A Dunakeszi Tőzegtó Környezetvédelmi Alapítvány fellebbez az OKTVF-nél a február 16-i lápkiterjedési vizsgálatot megszüntető KTVF határozattal szemben.

2009. március 25.: A Pest Megyei Bíróság elutasítja Dunakeszi Város Önkormányzata fellebbezését az OKTVF határozata ellen, amely visszavonta az Óceán-árok tőzeglápon való átvezetésére kiadott korábbi KTVF engedélyt.

2009. május 12.Az OKTVF helybenhagyja a KTVF lápkiterjedési vizsgálatot megszüntető elsőfokú határozatát. (14/2206/5/2009. számú határozat)

2009. június 22.Az OKTVF S. Nagy László véleményét, mint aggálytalant elfogadja, így az elsőfokú, a tőzegláp keleti részének meglétét igazoló első fokú határozatot megsemmisíti, a területről megállapítja, hogy nem ex lege védett láp. (14/223-13/2009. számú határozat)

2009. június 26.: Az Auchan a nagyobbik lápfoltot is magába foglaló keleti területet is megveszi, így a 46 hektáros Auchan-ingatlan területe 65 hektárra nő.

2009. augusztus 19.: A Dunakeszi Tőzegtó Környezetvédelmi Alapítvány a Pest Megyei Bírósághoz fordul az OKTVF június 22-i határozatának megsemmisítése érdekében. Szeptember 21-én a keresetét további tényekkel egészíti ki.

2009. szeptember 14.: Az Immochan Magyarország Kft. A Dunakeszi Tópark Bevásárlóközpont bővítésének ügyében előzetes vizsgálati eljárást kezdeményez a KTVF-nél.

A dunakeszi tőzegláp 2009. októberében (Fotó: Kriska György)

2009. október 31.: Megjelenik Kriska György cikke a “Greenfo”-n “Láthatatlan láp. A Dunakeszi tőzegtavak kálváriája, avagy egy állami szintre emelt természetrombolás kórtörténete” címen. Ennek hatására új lendületet kap a civil tiltakozás.

2009. november 4.: A Levegő Munkacsoport a Pest Megyei Bírósághoz fordul törvényességi felügyeletért az OKTVF jogerős ex lege védett láp kiterjedés megállapítási eljárás megszüntető végzése kapcsán.

2009. november 9.Az OKTVF kéri a Pest Megyei Bíróságot, hogy  idézés kibocsátása nélkül utasítsa el a Levegő Munkacsoport beadványát elkésettség miatt. A bíróság helyt ad a kérelemnek.

2009. november 23.: Az Immochan Magyarorszg Kft. visszavonja a Dunakeszi Tópark Bevásárlóközpont bővítésének kapcsán, a KTVF-hez benyújtott közigazgatási eljárásra vonatkozó kérelmét kedvezőtlen gazdasági helyzetre hivatkozva.

2009. november 24.: Civil összefogás alakul a dunakeszi láp megmentéséért. Az összefogás vezetői (Kertész Károly, Kriska György, Lukács András, Sarkadi Márton) és több civil szervezet nyílt levélben szólít fel a dunakeszi láp megmentésére.

2009. november 25.Kertész Károly, Kriska György és Sarkadi Márton nyílt levélben követelik az igazságügyi szakértőtől, hogy 8 napon belül vonja vissza a hatóságot megtévesztő adatokat tartalmazó, téves szakvéleményét.

2009. november 27.: Az Auchan talajfúrásokat akar végeztetni a lápon, de a teherautóra szerelt fúrógéppel nem tudnak a vízzel borított területre bejutni.

Teherautóra szerelt fúrógép 2009. november 27-én a 322-es úti körforgalomnál a dunakeszi láp mellett (fotó: Kriska György)

2009. november 28.: Kertész Károly, Kriska György, Lukács András, Sarkadi Márton és több civil szervezet levélben fordul Sólyom László köztársasági elnökhöz, hogy a kezében lévő lehetőségekkel élve segítse a lápvédő civilek törekvéseit. 2010. március 8-án megérkezik a Köztársasági Elnöki Hivatal válasza, amiben jelzik, hogy figyelemmel kísérik az eseményeket, de konkrét intézkedésre nincs lehetőségük.

2009. november 28.Kertész Károly, Kriska György, Lukács András, Sarkadi Márton és több civil szervezet levélben fordul Sólyom László köztársasági elnökhöz, hogy a kezében lévő lehetőségekkel élve segítse a lápvédő civilek törekvéseit. A levélre nem érkezik válasz.

2009. december 8-22.A Dunakeszi déli iparipark szomszédságában a Dunakeszi Tőzegtó Környezetvédelmi Alapítvány megbízásából elvégzett geotechnikai vizsgálatok igazolják a tőzegláp létét a terület nyugati részén.

2009. december 9.A Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosa előzetes állásfoglalást ad ki, amelyben lápként határozza meg a kérdéses területet, és felhívja a figyelmet arra, hogy Dunakeszi Önkormányzata rendeletével alkotmányellenes módon tette beépíthetővé a Nemzeti Ökológiai Hálózatban is szereplő élőhelyet. Az ombudsmani hivatal ügyfélként belépett a főhatóság ellen indult perbe és az Alkotmánybírósághoz fordult az önkormányzati rendelet megsemmisítése érdekében.

2009. december 9.: Felkerül egy leleplező videó a Youtube-ra "Auchan parkoló védett láp helyén?" címmel. A videó bemutatásra kerül az Esti Showder-ben:

2009. december 12.Az Élőlánc Magyarországért és a Dunakeszi Tőzegtó Környezetvédelmi Alapítvány szervezésében jelentős médiaérdeklődés mellett civilek demonstráltak a dunakeszi láp mellett. A demonstráción aláírásokat gyűjtöttek, amelyeket el akarnak juttatni Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszternek, azt kérve, tegyen meg mindent a láp tervezett beépítése ellen. Az internetes petíciót több mint háromezren írták alá. A civil lápvédők ombudsmani vizsgálatot kértek az ügyben. Az ombudsmani vizsgálat részeredménye megérkezett - Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa arra kérte az Auchant, hogy végleges ajánlásának kiadásáig ne készítsen elő építkezést a dunakeszi láp területén.

A 2009. december 12-i demonstráció helyszíne a dunakeszi láp mellett (Fotó: Kriska György)

Derce Tamás, Újpest polgármestere aláírja a környezetvédelmi miniszternek szóló petíciót (Fotó: Kriska György)

Lányi András (Élőlánc Magyarországért) felszólalása a demonstráción (Fotó: Kriska György)

Lenkei Péter (Levegő Munkacsoport) felszólalása a demonstráción (Fotó: Kriska György)

Sarkadi Márton felszólalása a demonstráción (Fotó: Kriska György)

A demonstrálok egy csoportja (Fotó: Kriska György)

Kriska György az Echo Tévének nyilatkozik (Fotó: Gánóczy Anita)

A Karinthy Frigyes Általános Iskola diákjai és Gánóczy Anita a demonstrációra készített transzparenseikkel (Fotók: Kriska György)

A demonstráció alkalmára megjelent ál-reklámújság (Forrás: elolanc.hu)

2009. december 16.: Az Auchan Magyarország Kft. francia nemzetiségű igazgatója sajtóközleményben tájékoztatja dunakeszi polgárait, a témában érintett környezetvédő civil szervezeteket és minden, a téma iránt fogékony érdeklődőt, hogy nincs szándékában és érdekében felszámolni vagy beépíteni egy hatóságilag védetté nyilvánított területet. Az Auchan a mindenkor hatályban lévő jogszabályoknak megfelelően jár el, s a dunakeszi kereskedelmi park bővítésével kapcsolatos elképzelések is illeszkednek a törvényi lehetőségekhez, a szakhatósági elvárásokhoz.

2009. december 17.: S. Nagy:  László igazságügyi szakértő rágalmazási pert indít a hozzáírt nyílt levél három aláírója (Kertész Károly, Kriska György és Sarkadi Márton) ellen.

2009. december 22.Az Auchan sajtótájékoztatóját követően Lányi András és Kertész Károly cikket jelentet meg a “Greenfo”-n “Zöld válasz az Auchannak” címen. Ebben Ebben azzal vádolják meg a céget, hogy törvényes természetpusztításra készül, mivel a természetvédelmi hatóság törvénysértő módon törölte a tőzegláp védettségét.

2009. december 25.: "Ismeretlenek" jelzőkarókat helyeznek ki a dunakeszi lápon. Ezt követően "ismeretlenek" eltávolítják a jelzőkarókat.

Nem sok jóval kecsegtető jelzések a dunakeszi lápon (Fotó: Kriska György)